Az elemzés középpontjában egy 1980-as évekbeli játék, a Mikie (más néven Mikey) áll, amelyet a Commodore 64-re és több más klasszikus mikroszámítógépre is átültettek. A játék története egy kissé szokatlan, iskolai környezetben játszódik, ahol a főhős, Mikey, szíveket gyűjt, hogy szerelmes levelet írhasson barátnőjének, Mandy-nek.
Érdekes kérdéseket vet fel a játék változásairól a különböző régiókban: Japánban például teljesen átírták az iskolai környezetet egy irodai szettingre, hogy elkerüljék a társadalmi felzúdulást, így Mikey egy unatkozó dolgozóvá vált. Az ilyen átalakítások rámutatnak arra, milyen módon alkalmazkodtak bizonyos játékok a helyi elvárásokhoz és tabukhoz.
A játék során a főhősnek különféle akadályokat — szigorú tanárt, gondnokot, szakácsot — kell kicseleznie, miközben a mechanikák között megtalálható a furcsa „hátsóval lökdösés”, hangos kiáltás vagy különféle tárgyak dobálása is. Emellett szó esik a közismert zenékről, amelyek a játékban felcsendülnek, mint például Beatles-slágerek, valamint a technikai eltérésekről az egyes portok között.
Felmerül a nosztalgia kérdése is: vajon mennyit számít, ha egy régi játék nem hoz személyes emlékeket? Az elemző saját érzéseit is megosztja, miközben objektíven mutatja be a különböző verziókat, azok erősségeit és gyengeségeit. Mindemellett gondolkodásra késztet arról, hogy vajon a nehézség, az irányítás vagy a rendhagyó témaválasztás az, ami miatt ez a játék polgárpukkasztónak vagy felejthetetlennek számít a retro játékok világában.
