124 millió évvel ezelőtt, a mai Kína területén, egy Caudipteryx nevű, pulyka méretű, tollas dinoszaurusz szelte át a korai kréta időszak erdeit. Bár külsőre az első madarakhoz hasonlított, szárnyait nem repüléshez használta – tollai ugyan repüléshez alkalmasnak tűntek, de szárnyai túl kicsik voltak ahhoz, hogy a levegőbe emelkedhessen.
A kutatók évtizedek óta vizsgálják, vajon milyen szerepet játszottak a fejlett, penna típusú tollak ezeknél az állatoknál, ha nem a repülés volt az elsődleges funkció. Az elméletek között felmerült a hőszigetelés, a kommunikáció, a díszítés és még a futás segítése meredek felületeken, de egyik sem ad teljes magyarázatot a tollak evolúciójára.
Egy újabb, 2024-es dél-koreai kutatás azonban friss megközelítést kínál: a tollas előszárnyak és farokdíszítések jelentős szerepet játszhattak abban, hogy ezek az állatok elrejtőző rovarokat riasszanak ki búvóhelyeikről. Az úgynevezett flush-pursue hipotézis azt feltételezi, hogy kontrasztos mintázatokat használva a dinoszauruszok meglepték és menekülésre kényszerítették a zsákmányukat.
A feltételezés tesztelésére egy robotdinót, a Robopteryxet is megépítették, és különböző kísérletekkel vizsgálták, mennyire eredményes rovarvadász lehetett Caudipteryx. A kísérletek eredményei arra utalnak, hogy a tollak megjelenése és mozgása jelentősen fokozta a zsákmány riadtságát, ezáltal segítve a vadászat sikerességét.
Felmerül a kérdés: lehet, hogy a pennás tollak fejlődésének elsődleges hajtóereje nem is a repülés volt, hanem egy ilyen, speciális zsákmányszerzési stratégia? És mindez hogyan formálta a környezetükben élő állatok viselkedését is? Bár a hipotézis izgalmas, a múlt viselkedéseire közvetlen bizonyítékot találni mindig kihívás marad.
