Közismertté vált az a gondolat, hogy a modern kor embere egyre kevésbé hisz a haladásban, miközben a technológiai és tudományos fejlődés vitákat generál arról, hogy valóban jó úton járunk-e. Felvetődik, hogy a haladás nemcsak előnyökkel jár, hanem kockázatokat és problémákat is hordozhat.
A történelem során sokáig ciklikusnak látták a fejlődést, és csak a 15–16. században jelent meg az a szemlélet, hogy az emberiség képes lehet meghaladni az ősök tudását. Bacon nézetei szerint a tudományos módszer lenne képes felgyorsítani a haladást, új tudások és találmányok révén.
Az ipari forradalomban életbe lépett az önmagát erősítő fejlődés elve: a technológiák egymásra épültek, visszahatottak saját fejlődésükre, a gazdasági élet minden területén áttörést hoztak. A népességnövekedés és a tudományos közösségek növekedésével még gyorsabbá vált az innováció ritmusa.
A 20. század világégései azonban szétoszlatták az előző korszak optimizmusát. A háborúk technológiai fejlődése új fenyegetéseket szült, felmerültek a civilizációs haladás morális kérdései, és elterjedt a szkepticizmus a fejlődéssel szemben.
Mindezek eredményeként újra viták folynak arról, hogy lelassult-e a technológiai előrelépés az utóbbi 50 évben, főként az energia, gyártás, közlekedés területén. Egyesek szerint most nem tapasztaljuk azt az alapvető paradigmaváltást, mint egy évszázaddal korábban, pedig a jövőbeli lehetőségek – például mesterséges intelligencia, genetikai mérnökség vagy fúziós energia – századunk számára is radikális előrelépést ígérhetnek.
