A mesterséges intelligencia (AI) fejlesztői világszerte hatalmas összegeket költenek vállalati e-mailek, Slack-üzenetek és üzleti dokumentumok archívumaira, abban a reményben, hogy ezekből megtaníthatják az AI-t a tudásalapú munkavégzésre. Noha a cégek évek munkájának feljegyzéseit áruba bocsátják – például a Spirit Airlines archívumát –, valójában ezek az adatok gyakran rendezetlenek, félrevezetőek vagy nehezen értelmezhetők, ezért nem adnak valós képet arról az értékről, amit az emberek a munkahelyükön teremtenek.
Az AI-laborok úgy vélik, e hatalmas adathalmazokból automatizálható a tudásmunka, de több létfontosságú kérdés is felmerül: valóban ezek a feljegyzések jelzik, hol születik a céges érték? Hogyan dönthető el, mely üzenetek vagy tevékenységek voltak értékesek vagy csak szükséges adminisztrációk? Mi különbözteti meg magát a munkát a „munka látszatától”?
Az üzleti archívumok értékesítése mögött egyre inkább jelentkeznek az etikai, gyakorlati és adatvédelmi aggályok is. Mi történik a dolgozók hozzájárulása, tudta és védelme nélkül piacra dobott információkkal? A dolgozók és a szakszervezetek egyre hangosabbak e kérdésben, hiszen a valódi hozzáadott érték gyakran elveszik az adathalmazok zűrzavarában.
A történet nagyobb kérdéseket is feszeget: vajon mennyit ér a munkánk nyoma, hogyan használják fel az AI fejlesztők ezeket, és mikor válnak veszélyessé a gépi tanulás számára valójában félrevezető emberi minták? Mindez az előttünk álló évtized alapvető vitájává válhat arról, hogy mi számít ma valódi munkának.
