Az első beépített kamerával rendelkező mobiltelefon, a Visualphone VP210, 1999-ben jelent meg, mindössze 0,11 megapixeles felbontással és korlátozott tárhellyel. Azóta a technológia elképesztő ütemben fejlődött: a mai készülékeken gyakran három vagy több, lényegesen nagyobb teljesítményű kamera található.
Érdekesség, hogy a digitális kamerák minőségét elsősorban az érzékelők teljesítménye határozza meg. Ezeket három fő szempont alapján értékelik: felbontás, dinamikatartomány és zajszint. A nagyobb, több apró érzékelőből álló szenzorok jobb fényadatokat gyűjtenek, csökkentik a digitális zaj megjelenését és növelik a képek részletgazdagságát.
A modern telefonok korlátozott fizikai méretei azonban gátat szabnak a szenzorok méretnövekedésének. Ezért a mérnökök egy új irányba fordultak: a fejlett processzorokra és azok által futtatott algoritmusokra támaszkodnak. Ezek az algoritmusok lehetővé teszik, hogy a processzor több, gyors egymásutánban készült képből egy részletgazdag, tiszta fotót alkosson.
Az úgynevezett számítási fotózás, illetve a gépi tanulás alkalmazásával a készülékek képesek kiemelni a dinamikatartományt, csökkenteni a zajt, sőt, akár elhomályosítani a hátteret vagy eltávolítani zavaró elemeket is. Kérdésként vetődik fel: vajon hol lehet a fejlődés határa, és milyen lehetőségeket rejt még a telefonkamerák jövője?
