A Föld gravitációjából rakéták nélkül kijutni régóta izgatja az emberek fantáziáját. Az 1800-as évek végén bizonyos Konsztantyin Ciolkovszkij már arról álmodott, hogy egy hatalmas létrával lehetne elérni az űrt. Azóta rengeteg változata született ennek az ötletnek, amelyek ma már mind űrlift néven ismertek.
Kiemelt helyen szerepel a geostacionárius pálya, amely körül az űrliftnek kellene működnie. Az ötlet lényege, hogy egy kábelt vagy tornyot húznának fel 35 786 km magasságig, ahol egy ellensúly stabilizálná a szerkezetet – mindezt azért, hogy űrrakéták helyett kábeleken keresztül lehessen kijutni az űrbe.
A fő kihívást az anyagtudomány jelenti: bár vannak ígéretes újítások, például a szén nanocsövek elképesztő szakítószilárdsággal, jelenleg még nem tudunk elegendő hosszúságú, hibamentes példányokat előállítani tömegesen. A valóságban tehát elméleti szinten lehetne működőképes az űrlift, de technikai akadályok még mindig leküzdhetetlenek.
Felmerül a kérdés is, vajon érdemes-e ilyen szerkezeteken gondolkodni, miközben a jelenlegi anyagok közül még a legígéretesebbekből sem tudunk létrehozni több ezer kilométeres, tökéletes minőségű szálakat. Milyen lenne, ha más égitesteken próbálnánk ugyanezt, vagy hogyan lehetne a szén nanocsövek valódi előnyeit kihasználni? Az anyagszerkezet nanoméretű tökéletessége és az elmélet-gyakorlat távolsága mind izgalmas kérdéseket vetnek fel.
