Az utóbbi években a rá jellemző kreatív lendület mintha eltűnt volna a nagy költségvetésű (AAA) videojátékokból – a nagyszabású kiadók sorra hoznak ki látványban és játékmenetben szinte egyforma címeket. Hideo Kojima és más iparági szakemberek is hangot adtak ennek a problémának, különösen a Summer Games Festet követően, ahol sok friss játék bemutatójáról azt mondták, hogy egysíkúak.
Mi vezethetett az uniformizálódáshoz? Egyre drágább és időigényesebb lett a fejlesztés, ezért a játékstúdiók többsége inkább a már bevált sablonokat követi, hogy a lehető legszélesebb közönséget érjék el. A vizuális realizmus hajszolása és a népszerű játékmotorok (például Unreal Engine 5) használata is hozzájárul ahhoz, hogy a címek kinézete és érzete egyre inkább hasonlít egymásra.
Miközben a nagy kiadók óvatosan járnak el és kevésbé innovatívak, az új generációs fejlesztők – főként Kínából és Dél-Koreából – inkább az aktuális műfaji trendeket (például soulslike játékokat) követik. Ugyanakkor az indie fejlesztői szcéna továbbra is a kreativitás bölcsője, ahol sokszor meglepően friss és egyedi ötletek jelennek meg, jóval nagyobb arányban, mint korábban bármikor.
A kérdés így továbbra is izgalmas: valóban minden játék egyforma lett, vagy csupán a kiadók óvatossága adja ezt az érzést, miközben a háttérben egy rendkívül sokszínű, új ötletekkel teli játékpiac növekszik?
