Gyermekkori emlékek bontakoznak ki, ahogyan a narrátor különböző klasszikus 80-as évekbeli tévésorozatokhoz kapcsolódó videojátékokat idéz fel, mint az Airwolf, Street Hawk, Miami Vice vagy a Knight Rider. Ezek közül többet is sikeresen kipróbált, kivéve egyet – az A-Team játékot, amely valamiért hiányzott a kínálatból.
A videó részletesen feltárja, hogy az A-Team miért nem lett azonnal játékadaptáció, noha a korszak más, népszerű licencjei gyorsan átkerültek videojátékos feldolgozásokba. Megismerhetjük a sorozat brit televíziós megjelenésének körülményeit, a főszereplőváltást a pilot epizódban, és azt, hogy a show hogyan vált családi kedvenccé annak ellenére, hogy a szülők kevésbé rajongtak érte.
Az áttekintésből kiderül, hogy az A-Team videojátéklicenc-jogai bonyolult hálóba keveredtek: az amerikai Atari cég már 1984-ben megszerezte a jogokat, és rá is bízta Howard Scott Warshaw-ra, hogy készítsen egy játékot – ebből azonban végül csak prototípus készült. Az okokat a hardverpiac összeomlásában, a szigorú amerikai jogkezelésben, illetőleg az európai, brit kiadók üzleti dilemmáiban éppúgy megtaláljuk, mint a sorozatban megjelenő erőszak és családbarát stílus közti ellentétben.
Felmerül a kérdés: mitől tekinthető hivatalosnak egy A-Team játék? Az elhangzott példák bemutatnak félhivatalos vagy bootleg próbálkozásokat, köztük holland fejlesztések és spanyol licencelt szoftverek történetét is. Ezek közül az Operation A-Team Wolf című spanyol játék emelkedik ki, mely egy light gun-os lövöldözős cím, de csak Spanyolországban jelent meg, és ott sem vált széles körben ismertté.
Mindez rámutat arra, mennyire összetett volt egy nemzetközi márka videojáték-adaptációja a 80-as évek közepén, különösen, ha európai és amerikai üzleti, szerzői és kulturális szempontok is nehezítették az utat. A befejező részekben a narrátor összegzi csalódottságát, és elgondolkodik, vajon mi minden alakíthatott volna ki egy valódi klasszikus A-Team játékot az aranykorban.
