Az evolúció során sokszor előfordul, hogy egy élőlény valamely testrésze eredetileg teljesen más célt szolgált, mint amire később használták – ilyen példákból indul ki a videó. A nyelv egyszerre alkalmas evésre, majd beszédre, a szív pedig nem csak vért pumpál, hanem sajátos hangokat is ad ki, amelyeknek önálló jelentősége lehet.
Vannak olyan evolúciós folyamatok, amikor egyes testrészek új, előre nem látható funkciókat kapnak az idő folyamán. Ezeket a biológusok preadaptációknak vagy exaptációknak hívják. Az egyik legismertebb példa erre a halak úszóhólyagja, amely a tüdőből fejlődött ki, így teljesen új feladatot kapva. A beszélgetés során felmerül, mennyire képtelenség dedukcióval előre megmondani, hogy egy-egy meglévő funkcióból mikor és hogyan lesz valami teljesen más.
A videó kitér arra is, hogy a biológiai evolúcióban folyamatosan jelennek meg új lehetőségek, olyanok, amelyek előzőleg nem is léteztek. Ez a magyarázat szerint szembemegy a fizika és a logika hagyományos felfogásával, ahol minden lehetőség „előre” létezik egy állapottérben – például a kvantummechanikában vagy a matematikai logikában.
Kiemelik azt az izgalmas kérdést, hogy lehet-e egyáltalán mindent átfogó, egységes tudományos elméletet — „mindent elméletét” — alkotni, ha az evolúció révén maguk a lehetőségek is folyamatosan bővülnek, sőt, nincsenek előre meghatározva vagy felsorolva. Felvetik továbbá, hogy a technológiai innovációk esetén is hasonló folyamatok játszódnak le: az újítást sokszor meglévő dolgok szokatlan, újszerű alkalmazása hívja életre.
A beszélgetés egyes példákon keresztül mutat rá, hogy a biológia, technológia, sőt, a kultúra fejlődése nem egy előre adott, végigjárható térben mozog, hanem új lehetőségeket teremt – ezek pedig elkerülhetetlenül felvetik az univerzális elméletalkotás határait és lehetőségeit.
