Miért nem találunk vadon élő teheneket, ha a kutyák, macskák vagy akár a kutyák ősei, a farkasok is fennmaradtak a háziasítás után? Bár a legtöbb háziállat ősei ma is léteznek, a háziasított szarvasmarha őse, az őstulok (Bos primigenius) már kihalt. Ez a különös eltűnés történelmi és ökológiai kérdéseket vet fel.
Az őstulok sokáig együtt élt az emberiséggel: az őskori barlangrajzokon is megtalálhatjuk, és a mitológiákban is szerepel. Elképzelhető, hogy az emberek iránti tiszteletből vagy vadászsportból maradtak fent a legutolsó példányok egészen a 17. századig, amikor végül kihaltak, részben vadászat, részben az élőhelyek elvesztése, részben a házi szarvasmarhákkal való keresztezés miatt.
De vajon milyen szerepet töltött be az őstulok az ökoszisztémában? Vajon szükségünk lenne-e rájuk Európa természetes egyensúlyának fenntartásához? Egyes kutatók szerint nagy testű legelők, mint az őstulok, elengedhetetlenek a változatos élővilághoz, mivel segítenek megőrizni a nyílt területeket, megakadályozva az erdők teljes beborulását.
Ennek kapcsán merülnek fel a „rewilding” vagyis újravadítás, illetve a de-extinkció (kihalt fajok újbóli létrehozása) kérdései: vajon a modern géntechnológia vagy szelektív tenyésztés képes lehet valódi őstulkokat visszahozni, és erre szükség van-e egyáltalán? A videó számos példán, köztük a hollandiai Oostvaardersplassen természetvédelmi terület, vagy a Yellowstone-i farkas-visszatelepítés sikerein és dilemmáin keresztül mutatja be, hogyan zajlik az élővilág rehabilitációja, miközben etikai, ökológiai és gyakorlati kérdések egész sorát veti fel.
