Megismerhetünk egy művészeti tanulási útmutatót, amely arra világít rá, miért érzik sokan úgy, hogy nem fejlődnek rajzolásban, még hosszas gyakorlás után sem. Felmerül a kérdés: vajon rosszul tanuljuk-e a művészetet?
A beszélő analógiát von a videojátékok fejlődési rendszere és a művészi tanulás között. Bemutatja, hogyan lehet a tanulást „szintekre” bontani: kezdő, középhaladó és haladó szintekre, amelyek mindegyikének megvannak a saját nehézségei és kulcsfontosságú képességei. A fókusz a megfelelő zónában való fejlődés megtalálásán van.
Kiemelt jelentőségűnek nevezi az alapszintű megfigyelőkészség fejlesztését, a formák felismerésének és értelmezésének képességét, majd ezek után az alapvető „művészeti szabályok” elsajátítását. Ezek a tudatos fejlődési útvonal részei, amelyek révén növeljük rajzismereteink és technikai készségeink szintjét.
A haladó szinten a specializáció kérdése kerül előtérbe: karakterrajz, környezetábrázolás, designelmélet, perspektíva, részletgazdag ábrázolás. Felmerül a kérdés, hogyan találjuk meg saját „játékzónánkat”, hogy az adott szintnek megfelelő kihívásokat és fejlődési lehetőségeket találjunk magunknak.
