Sokak számára meglepő lehet, hogy az amerikai kormányzati leállások nem ritkaságok: eddig húsz alkalommal történt meg, hogy – politikai csatározások miatt – a kormány működésében fennakadások léptek fel. A mostani helyzet viszont több ponton is különbözik a korábbiaktól. Egyik újdonság, hogy nemcsak a szokásos szabadságolások fenyegetnek, hanem a vezetés valós tömeges elbocsátásokat is kilátásba helyezett, főként a „nem létfontosságú” dolgozókat célozva.
A konfliktus középpontjában az egészségügyi politika, elsősorban az Obamacare reformja áll. Egyes republikánusok szerint ennek költségei az egekbe szöktek, és a jelenlegi helyzetben csak radikális beavatkozás hozhat megoldást. Eközben a demokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy csak akkor szavazzák meg a kormány újranyitásához vagy működéséhez szükséges költségvetési csomagot, ha előrelépés történik az egészségügy finanszírozásában is.
Az egész huzavona nemcsak a szövetségi dolgozókat érinti: ha valóban elmarad a megállapodás, az amerikai gazdaság szereplőit és akár a nemzetközi pénzpiacokat is érzékenyen érinti – rövid távon ugyan elmarad a várt gazdasági adatok publikálása, és a turizmust is visszaveti a leállás. Kérdés, hogy lehet-e hosszabb távon élni egy rendszerrel, amelyben minden évben fennáll a teljes működés leállásának veszélye? Lehet-e ezt automatizált megoldással elkerülni, vagy valóban szükség van a politikai alkudozásra, hogy végül megszülessenek a kompromisszumok?
Érdekes annak hatása is, hogy egyre több a bizonytalanság a jegybank, a Fed döntéshozatalában, ha elmaradnak a kulcsfontosságú állami adatok. Világos, hogy a politikai játszmák mögött komoly társadalmi, gazdasági és intézményi következmények húzódnak, amelyek a mindennapi életet is befolyásolják.
