Sokan véleményt formálnak az Oasis ikonikus daláról, a Wonderwallról: egyesek rajonganak érte, másokat irritál, akár csak a végtelen gyakorisággal előadott akusztikus verziók. Az alkotó a videóban hosszan vizsgálja, mi teszi ezt a dalt olyan különlegessé, illetve miért vált kulturális jelenséggé, 2 milliárd Spotify-lejátszással.
Zeneelméleti szempontból részletes elemzést kapunk a dal harmóniáiról, például az ismétlődő plágális kadenciákról és a Noel Gallagher által játszott különleges díszítésekről, amelyek sajátos, „homályos” érzetet keltenek a hallgatóban. Az énekstílus – Liam Gallagher egyedi hangszíne és „hisztis”, gyermeki előadásmódja – új értelmezési réteget ad a dalnak, megkérdőjelezve a hagyományos szerelmi dal-sémákat.
A hangszerelés és a dobjáték is meglepő választásokat rejt: Alan White dobolása például merőben eltér a megszokott balladadoboktól, ezzel tovább fokozva a szerzemény idegenségét. A zenei építkezés során a tempó, harmóniák és hangszerelés folyamatosan kihívást jelent a megszokott popdalszerkezetekkel szemben.
Felmerül az a kérdés is, vajon miként járul hozzá mindez a dal sikereihez, illetve a megosztó recepcióhoz, vagy hogy miért is vált a Wonderwall a modern gitáros kultúra elkerülhetetlen darabjává. Az elemzés arra hívja fel a figyelmet, hogy néha maga a kérdés – jó-e egy dal – kevésbé érdekes, mint az, hogy mit vált ki a hallgatóból.
