Az alkotó személyes élményeiből kiindulva a videó egyedien és szarkasztikusan közelíti meg a munkát szimuláló videojátékok jelenségét. Felvetődik a kérdés, hogy amikor a játék célja az, hogy kiszabadítson a mindennapi élet monotonitásából, vajon miért választanak egyesek olyan szimulációkat, amelyek pont a hétköznapi szürkeséget hozzák vissza?
Különféle példákat sorolnak fel a műfajból, köztük kizárólag Japánban megjelent játékokat, például a Kambini sorozatot, amely a kisbolti dolgozók mindennapjait modellezi. Ezek a játékok részletességükkel és retró grafikájukkal tűnnek ki, de bennük marad a kérdés: vajon valóban kellemes élmény-e virtuálisan újraélni azt, amit sokan a valóságban is nyűgnek tartanak?
Betekintést nyújtanak a Tokyo Bus Guide és a Construction Simulator című játékok világába is, amelyek igazán realisztikus élményt akarnak nyújtani, de a szerző szemszögéből nézve inkább unalmasak, mint szórakoztatóak. Az elméleti kérdés: kiknek szólnak ezek a játékok, és mitől lehetnek népszerűek?
A Den’Gō vasúti szimulátor sorozat kiemelésével utalnak arra, hogy a rajongótábor és a gyűjtői piac létjogosultságot adhat egy egészen szűk tematikának is. Elgondolkodtató: vajon a precíz szimuláció, a gyermekkori rajongás vagy a különleges perifériák iránti érdeklődés tartja életben ezt a műfajt?
Bár az alkotó sokkolónak és fárasztónak tartja a legtöbb munkaszimulátort, a videó felveti, hogy ezek mégis fontos szerepet tölthetnek be egy generáció játékosainak gondolkodásmódjában vagy jövőbeli pályaválasztásában.
