Az alkotó személyes élményein keresztül mutatja be, miért választják sokan a videojátékok fizikai gyűjtését az emulációval szemben. Már a gyűjtés kezdetétől izgalmat jelent, amikor sikerül beszerezni egy régi, vágyott játékot vagy egy ritkaságot jó áron.
A nosztalgia különleges szerepet kap: egy eredeti kazetta, kézikönyv vagy doboz kézbevételének egészen más érzése van, mint az emulátor használatának. Megjelenik az is, hogy a fizikai gyűjtés közösségi élményt jelent – a gyűjtők között erős kapcsolatok alakulnak ki online és a valós életben egyaránt, a közös játékokon, találkozókon, rendezvényeken keresztül.
A gyűjtemény esztétikai értéke is hangsúlyt kap. A könyvespolcokon elhelyezett játékok, konzolok, poszterek és relikviák otthoni galériává vagy akár egy „szentéllyé” is változtatják a szobát. Ez az élmény digitális formában nem jelenik meg.
Végül előkerül a befektetési aspektus: a nagy játékgyűjtemény akár pénzügyileg is értékes lehet, sőt, továbbadható vagy eladható, amikor szükség van rá. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, mikor érdemes abbahagyni a gyűjtést, hol van az egészséges egyensúly a szenvedély és a praktikum között?
