Az általános célú processzorok hosszú uralma után a technológiai fejlődés elérte azt a pontot, ahol a standard chipek már nem tudják követni a mesterségesintelligencia-modellek igényeit. A nagyvállalatok saját fejlesztésű chipjeikkel igyekeznek megkerülni a fizikai korlátokat, amelyekkel szembesülnek – például a túlmelegedés, energiafogyasztás és adatátviteli sebesség problémáját.
Az egyedi tervezésű ASIC-ok, mint például a Google TPU-k vagy az Amazon Tranium processzorok, drasztikusan képesek csökkenteni a fogyasztást és javítani a hatékonyságot speciális feladatokon. Felmerül a kérdés: mennyire célszerű még általános célú hardvereken futtatni az MI-t, ha az új, célhardverrel szinte forradalmi változásokat érhetünk el?
Az optikai áramkörök és szilícium alapú fejlesztések, amelyekkel már többszáz vagy akár ezernyi chipet kapcsolnak össze szinte veszteségmentesen, új korszakot nyitnak a számítási teljesítmény terén. Közben a szoftveres ökoszisztéma is kezd átalakulni: saját platformokon, saját fejlesztésű rendszereken futnak a legnagyobb MI-modellek, miközben az általános fejlesztőknek is egyre nagyobb rálátást kell szerezniük a hardver működésére.
Az egész folyamat nemcsak az adatközpontokat, hanem a mindennapi eszközeinket is átalakítja. Az Apple például saját processzorokkal és neurális egységekkel forradalmasítja az okostelefonokat, ösztönözve a fejlesztőket, hogy a hardver adottságaihoz igazítsák alkalmazásaikat. Közben vita tárgyává válik, hogy az új chipverseny hová vezet: decentralizációhoz, olcsóbb MI-hez vagy újabb monopóliumokhoz?
