Az open-world játékokról szóló diskurzusban a Ubisoft két legismertebb sorozata, az Assassin’s Creed és a Far Cry gyakran szóba kerül, főként a megszokott játékmeneti sémáik miatt. A megszólalók többsége kritizálja a sablonosságot és a repetitív elemeket, ugyanakkor néha pont ezek a formulák biztosítják az élményt.
A Far Cry széria időnként egészen extrém irányokat vesz. Meglepő módon a sorozat számos epizódja, például a Far Cry 3: Blood Dragon vagy a Far Cry New Dawn, rendhagyó hangulatot teremtett. Ezek közül is kiemelkedik a legkísérletezőbb rész, a Far Cry Primal, amely minden eddiginél merészebb koncepcióval a kőkorszakba repíti vissza a játékost.
A Primal teljesen szakít a megszokott modern környezettel, fegyverek helyett íjakkal és bunkósbotokkal harcolhatunk, a főszereplő, Takar, törzsi háborúkat, vadászatot és állatok megszelídítését éli át a közép-európai Oros-völgyben, 10 000 évvel ezelőtt. Egyedi jellemzője a kizárólag kitalált, pre-indoeurópai nyelvet használó párbeszéd, amely hitelesebbé teszi a játék világát.
A történet lineárisabb, a végső törzset a játékos választása dönti el, és a túlélésen, vadászaton, törzsépítésen van a hangsúly. Bár a játékmenet limitáltabb, mint a többi Far Cryban, például kevésbé hangsúlyos a fegyverarzenál, és a térkép is sokat merít az előző részekből, az atmoszféra és a korszak bemutatása kiemelkedő. Különleges kérdés, hogy vajon hogyan viszonyulnak a játékosok ehhez a formabontó, de mégis ismerős játékhoz, és miben különbözik a sorozat többi tagjától?
