Óriási projektek sorozatos kudarca nem ritka jelenség, legyen szó mérnöki léptékű építkezésekről, közlekedési beruházásokról vagy látványos világversenyek infrastruktúrájáról. A háttérben gyakran az ismétlődő hibák állnak: tapasztalatlan csapatok, túlságosan egyedi tervek és rossz tervezési indulás, amelyek végül súlyos költségtúllépésekhez és elhúzódó határidőkhöz vezetnek.
Monumentális példák közé tartozik a seattle-i alagút fúrásához épített rekordméretű fúrógép, amely évekre elakadt a föld alatt, vagy Kalifornia nagysebességű vasúti projektje, amely évtizedek óta képtelen célt érni. Ugyanígy említik Montreal olimpiai stadionját, ahol a különleges létesítmény megvalósítása csak gyarapította a város problémáit.
Ezek a problémák túlmutatnak a tervezési hibákon: rendszeresen visszatér a ‘kezdő szindróma’, amikor a projekt szereplői sosem találkoztak még hasonló kihívással, emiatt minden ország – például az olimpia rendezésekor – az alapoktól kezd. Gyakran süllyednek el a projektek politikai, technikai vagy szervezési buktatókban is, elmaradva a kitűzött céltól.
Ugyanakkor akadnak kivételek, ahol a tapasztalt csapat, az ismételhető, moduláris tervezés, illetve a jól átgondolt cél segített a sikerben. Így születhetett meg például az Empire State Building határidőre és költségkereten belül, míg más ikonikus projektek, mint a sydney-i operaház, bár elképesztő kihívásokkal néztek szembe, ma világhírűek, még ha a megvalósításuk kezdetben visszás is volt.
A videó izgalmas kérdéseket feszeget: vajon mi választja el a bukást a sikertől a monumentális projektek világában? Miért esnek minduntalan ugyanabba a csapdába még a legkülönbözőbb országok is, és hogyan javíthatnának a jövőben? A történeteken keresztül betekintést nyerhetünk abba is, mit jelent az ‘egyediség torzítása’, és milyen tanulságokat érdemes levonni ahhoz, hogy a nagy álmok ne váljanak rémálommá.
