A Polaroid az 1970-es években forradalmi ötlettel állt elő: azonnal megtekinthető mozgóképeket kínált Polavision néven, amelyekkel mindenki otthon készíthetett rövid filmeket. A fejlesztés mögött komoly technológiai újítások álltak, de számos kihívással kellett szembenézniük: például az extra költségek és a speciális lejátszóhoz kötöttség miatt a fogyasztók nem fogadták kitörő lelkesedéssel.
Közben a VHS kazettás videólejátszók és a videokamerák rohamos fejlődése is megnehezítette a Polaroid helyzetét; a piac egyre inkább a sokszorosítható, órákon át rögzíthető, többször felhasználható megoldások felé fordult. Ebben a dinamikus környezetben a Polaroid próbált alkalmazkodni: új termékekkel, például miniprinterekkel, floppy lemezekkel és digitális kamerákkal kísérletezett.
Bár idővel számos további érdekes termék jelent meg – például beszélő fényképezőgép vagy speciális instant kamerák fiataloknak szánt változata –, a cég több irányú próbálkozásai nem bizonyultak elég versenyképesnek a vetélytársakhoz képest. A digitális forradalom és a fogyasztói szokások átrendeződése végül kikezdte a Polaroid eredeti üzleti modelljét.
Felvetődik a kérdés, hogy miként tud egy nagy technológiai vállalat életben maradni a gyorsan változó piacon, mennyire számít a vezetők víziója, és milyen hibák vezethetnek hosszabb távon akár a bukáshoz is? A Polaroid esete izgalmas tanulságokat rejt ezekre a kérdésekre.
