Képzeld el, hogy valaki elmerül a zeneelméletben egy látszólag egyszerű, de valójában rendkívül összetett kérdésen: létezik-e „legrosszabb” akkord, és mit is jelent egyáltalán, hogy valami a „legrosszabb”? A narrátor humorral és öniróniával vezeti végig a nézőt ezen az ismeretterjesztő utazáson.
Először a fogalmak pontosításáról esik szó: mikor nevezünk valamit akkordnak, és mit értünk az „rossz” fogalma alatt a zenei környezetben. A beszélgetés nem elvont minőségi ítéletre, hanem szubjektív élményre és különböző nézőpontokra épít, miközben szó esik a disszonancia, a használhatóság és a szerkezeti logika szerepéről is az értékelés során.
Az előadó végignézi a legismertebb háromhangú akkordokat – nagy, kicsi, bővített, szűkített, hetes –, és bemutatja, hogyan lehet még ezeket is variálni, sőt, teljesen újszerű akkordcsaládokat is feltérképezni. A bevezetéséről híres „016 trichord”, „026 trichord”, illetve különleges felbontásra és zeneelméleti struktúrákra is kitér.
Felsejlenek a különböző zeneelméleti iskolák és a harmonikus, illetve atonális zene történetéből ismert példák. Az elemzés érinti, hogy milyen szerepet játszhat egy-egy rendkívül disszonáns vagy éppen használhatatlan akkord a zeneszerzésben, és milyen, a hagyományos zenei szabályokat felrúgó hangközök jelenthetnek kihívást vagy izgalmat egy zenész számára.
Végül különféle, szokatlan akkordépítkezések és az elméleti szabályok alól kibújó esetek is szóba kerülnek, amelyek újabb kérdéseket vetnek fel: milyen szubjektív szempontból lehet egy akkord érdektelen vagy éppen borzongatóan rossz? Az előadás gondolkodásra készteti a nézőt, és továbbgondolásra ösztönöz bizonyos zenei alaptételeket, anélkül, hogy kinyilvánítaná a végső igazságot minden lehetséges akkordról.
