Az anyag fókuszában azok az erőforrások állnak, amelyeket a jelen generációk még élvezhetnek, de a jövőben egyszerűen eltűnhetnek vagy rendkívül szűkössé válhatnak. Ezek közé tartozik például a hélium, a kőolaj, a cink, az ezüst, az indium, a homok és a foszfor. A felvetés szerint ezek pótlása nagyon lassú vagy egyenesen lehetetlen, miközben a felhasználásuk rohamosan növekszik.
A legfontosabb kérdés, hogy a hiányuk hogyan befolyásolja a technológiai fejlődést, az egészségügyet (például MRI-gépeket), a mezőgazdaságot, az élelmiszer-termelést, illetve az általános életminőséget. Rámutat arra is, hogy egyes anyagok (mint a foszfor) nélkülözhetetlenek az ipari élelmiszerelőállításban vagy a modern társadalmak működésében, míg mások (például a megfelelő formájú homok) különösen fontosak az infrastruktúra, az építőipar vagy a technológiai eszközök gyártása szempontjából.
Felvetődik a kérdés a politikai és gazdasági szabályozás felelősségéről, a készletek földrajzi megoszlásáról és arról, hogy milyen társadalmi, technológiai vagy fizikai korlátok gátolják a helyettesítést vagy az újrahasznosítást. Szóba kerül az is, hogy az erőforrásokért folyó verseny társadalmi konfliktusokat vagy akár egészen új, regionális gazdasági berendezkedést szülhet. A nézők önreflexióra vannak invitálva: vajon milyen alternatív megoldások létezhetnek egy ilyen jövőben?
