Képzeljük el, hogy a mesterséges intelligencia (MI) olyan új alkalmazásai jelennek meg, amelyek már szinte meghökkentő ötleteket vetnek fel: MI-generált színészek járják a közösségi médiát, és startupok százmilliókat gyűjtenek automatizált tudományos felfedezések ígéretével.
Friss példaként a podcast kiemeli Tilly Norwoodot, aki 40 ezres Instagram-követőtáborral rendelkezik, mégsem létezik: ő egy teljesen MI által létrehozott „színésznő”, aki komoly vitákat indított el a kreatív szakmában arról, hogy meddig helyettesíthetik az algoritmusok az embereket.
Sorra kerül a gigantikus összegű, startupoknak juttatott kockázati tőke is, mint például a Periodic Labs, amely magát a „tudományos felfedezés automatizálásának” tűzi ki célul. Egyre több befektető fogad arra, hogy a mesterséges intelligencia laboratóriumokat, kutatásokat és akár új anyagok felfedezését is képes lehet automatizálni – mindeközben azonban sok a kétkedő hang a valós lehetőségek kapcsán.
Fontos téma a kormányzat gazdasági beavatkozása is, például amikor az USA közvetlen üzletrészt szerez a stratégiai nyersanyagokkal foglalkozó cégekben, vagy befolyásolja a startupokat egy esetleges államháztartási leállás esetén. Ezek a lépések komoly bizonytalanságot keltenek a fiatal technológiai cégek életében.
Felmerül a kérdés: mikor és milyen formában tudnak ténylegesen bevételt termelni ezek az MI-alapú vállalkozások? Vajon a mostani „agypusztító” MI-algoritmusok tényleg üzletileg fenntartható irányt adnak, vagy csupán ideiglenes kulturális jelenségről van szó, amely után a társadalom ismét a valóságos és autentikus tartalmak felé fordul?
