Az 1910 és 1920 közötti mexikói forradalom összetett korszak volt, amelyet szövetségek folyamatos változása, merényletek, paraszti felkelések és külföldi – különösen amerikai – beavatkozás jellemeztek. Ez az időszak jelentős áldozatokkal járt, és alapvető társadalmi–politikai átalakulásokat indított el Mexikóban.
A konfliktus gyökerei Porfirio Díaz diktatórikus uralmának utolsó éveire vezethetők vissza, amikor a gazdasági modernizációval együtt komoly társadalmi feszültségek bontakoztak ki a földbirtokos elit, a középosztály és a parasztság között. A földkérdés, a munkakörülmények, a politikai reformok és az önállóság iránti igény mind hozzájárultak a felforduláshoz.
A történet kulcsszereplői, mint Francisco Madero, Emiliano Zapata, Pancho Villa és Venustiano Carranza, nem csupán katonai, hanem ideológiai szembenállásokat is képviseltek. A forradalmi hullámok során többször változott a hatalom: új alkotmányokat írtak, regionális törekvések kerültek előtérbe, miközben az ország különböző vidékein forrongott a helyzet.
Az Egyesült Államok folyamatosan változó beavatkozása, katonai expedíciói és politikai döntései – például a különböző mexikói kormányok elismerése vagy visszautasítása – szintén jelentős hatással voltak a forradalom kimenetelére és intenzitására. Az amerikai–mexikói viszony, az olajhoz és kereskedelemhez fűződő érdekek, valamint a határon átnyúló összecsapások újabb feszültségeket gerjesztettek.
A bemutatott események során különféle ideológiák és érdekcsoportok feszültek egymásnak: hogyan sikerült, illetve nem sikerült lerakni a modern Mexikó alapjait, és milyen kihívásokkal kellett szembenézniük az egyes forradalmi vezetőknek a politikai stabilitás, a társadalmi igazságosság és a földkérdés tekintetében?
