1964-ben két kutató egy óriási antennával kutat a világegyetem háttérzajai után, és egy makacs susogásra bukkannak, amely mindentől függetlenül kitart. A hang forrásának keresése közben egy olyan felfedezést tesznek, amit később kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásként ismerünk meg – az Ősrobbanás maradék hője. Meglepő módon ez a felfedezés pontosan tükrözi egy német fizikus, Max Planck csaknem hat évtizeddel korábbi egyenletét.
Planck pályáját nemcsak tudományos áttörések, hanem tragikus családi veszteségek is jellemzik. Felesége, gyermekeinek többsége és Berlinben lévő otthona is odaveszett a történelem viharaiban. Legfájdalmasabb vesztesége, amikor fiát, Erwint a nácik kivégzik, miután ő maga hiába könyörög Hitlernél kegyelemért. Utolsó éveiben Plancknak rá kellett döbbennie, hogy már kevésbé tudja befolyásolni mások sorsát.
Kutatásai során Planck szembement a korabeli tudomány nézeteivel, amikor feltételezte, hogy az energia nem folyamatosan, hanem bizonyos kis egységekben – kvantumokban – adódik át. Ez alapjaiban változtatta meg a fizikáról alkotott képet, és később Einstein is továbbvitte ezt a gondolatot a fény részecske-szerű viselkedésének elméletével.
Mi teszi képessé egy tudóst, hogy meggyőződéseit felülírva új elméleti utakat járjon be? Hogyan változtatta meg Planck gondolatai és személyes sorsa a XX. századi fizikát és tudományos közösséget? Ezek a kérdések is felvetődnek a tudós küzdelmekkel és veszteségekkel teli életútján keresztül.
