Formabontó, szokatlan dizájn és számos megkérdőjelezhető döntés jellemzi a Mattel Hyperscan játékkonzolt. Furcsa, hogy még az asztalon sem áll stabilan, és a kábelek és csatlakozók tekintetében is jelentős kompromisszumokat kötöttek a gyártók. Az irányítók alapvető kialakítása, a gombok érzése, valamint a vezérlőrudak működése mind azt sugallják: a költséghatékonyság minden mást megelőzött a fejlesztés során.
Izgalmas elemként tűnik fel az RFID-s kártyás kezelés, amely egy korszakot megelőző koncepciónak tűnhetett 2006-ban. A játékélményt azonban a túlzott bonyolultság és a hiányos technikai megoldások nehezítik: a kártyák szkennelése körülményes és megbízhatatlan, miközben maguk az alapjátékok sem nyújtanak különösen kiemelkedő szórakozást.
Felmerül a kérdés, hogyan tudott a Mattel, egy több milliárd dolláros cég, piacra dobni egy ilyen terméket, ráadásul közvetlenül a PlayStation 3 és a Wii indulása előtt. Vajon tényleg az alacsony árral lehetett volna sikeressé tenni egy elavult hardvert? Mennyire jelentős, hogy a technikai innováció, például az RFID-s kártyák, nem kellően átgondolt rendszerbe ágyazódva inkább hátráltatja, mint gazdagítja a felhasználói élményt?
A videojáték-piac dinamikája, a kereskedők és a játékosok igényei, valamint a Mattel döntései körüli dilemmák további gondolkodásra késztetnek. A videó arra is választ keres, miért bukott el a Hyperscan mind a videojátékos, mind a gyűjtőkártyás piacon.
