Különleges figyelmet kap a Mafia: The Old Country azzal kapcsolatban, hogy ellentmondások merülnek fel a játék hosszát és sűrűségét illetően. Egyre több, nagy költségvetésű játékkal találkozhatunk, amelyek kevesebb időt vesznek igénybe, de annál letisztultabb élményt kínálnak. Ennek a műnek sem célja, hogy hosszú órákon át lekösse a játékost; a készítők arra törekednek, hogy tömör és élvezetes történetet nyújtsanak.
A történet középpontjában Enzo áll, akinek útja az egyszerű élettől a maffiacsaládig vezet. Az elragadó díszletek, a mediterrán tájak és az autentikus hangulat a XX. század eleji Szicíliába kalauzolnak, azonban ez a világ inkább díszlet, mintsem valóságos, élő környezet. Érdekes kérdés, hogy mennyire fontos az egyensúly a filmes megjelenítés és a játszhatóság között, illetve mennyire lehet élvezetes egy egyszerűsített környezet anélkül, hogy unalmassá válna.
A játék elsősorban a történetre és a karakterdrámára koncentrál. Bár egyes elemei visszanyúlnak a múlt játékkonzolos korszakához, a produkció összhatása mégis korszerű. Felmerül a kérdés, vajon elég-e egy érdekes narratíva ahhoz, hogy feledtetni tudja a játékmenet monotonabb momentumait. A játékosokat olyan dilemmákkal is szembesíti, mint a karakterek morális összetettsége, az erőszak és a család kötelékei.
Az akció és a lopakodás váltakozását gyakran érdekes részletek és hibák kísérik: például az ellenségek nehezen kiszámítható viselkedése vagy a furcsa játéktechnikai döntések, amelyek időnként kizökkentik a beleélést. Ugyanakkor a történetbeli fejlődés, a szerethető karakterek és a látvány fokozatosan vonhatják be az érdeklődőket, még ha az első órákban a klisék uralkodnak is.
