Az Apple MacBook Neo piacra lépése hatalmas hullámokat vetett: sokak szerint ez az egyik legjobb ár-érték arányú laptop, amely jelentős versenyre készteti a Microsoftot és az Intelt, akik különféle hardveres és árazási ösztönzőkkel próbálnak választ adni a kihívásra.
Első pillantásra a Neo vonzó választás lehet, de a csúcsteljesítményért komoly kompromisszumokat kellett kötni. Az eszköz szívében egy A18 Pro processzor dolgozik, amelyet alapvetően mobiltelefonokhoz terveztek, valamint mindössze 8 GB RAM-mal szerelték, ami manapság leginkább mobil eszközökhöz illik – számítógépekhez nem feltétlenül elegendő.
Az Apple az eltérő RAM-kezeléssel érvel: a speciális, chipbe integrált memória és a MacOS hatékony memóriakezelése lehetővé teszi, hogy a felhasználó ritkán tapasztaljon közvetlen lassulást. Amint viszont elfogy a RAM, az adatok egy része a gép SSD meghajtójára kerül – ez a megoldás azonban jelentősen csökkentheti az SSD élettartamát, mivel minden ilyen művelet kopást okoz az adattárolón.
A felhasználók számára különösen aggasztó lehet, hogy az Apple nem hozza nyilvánosságra a beépített SSD-k élettartamára vonatkozó adatokat (például TBW, azaz terabájtban mért maximális írási mennyiség). Hasonló árkategóriájú Windows-os készülékeknél gyakran cserélhető a meghajtó, a Neónál viszont ez szinte lehetetlen, így egy meghibásodás az egész laptop végét jelentheti.
A tesztvideóban külön figyelem irányul arra, hogy mennyire gyorsan elhasználhatóvá válhat az SSD, ha valaki kissé intenzívebb, de még nem extrém felhasználás mellett dolgozik rajta, például sok böngészőfület tart nyitva vagy több alkalmazást használ egyszerre. A háttérben történő, felhasználó számára láthatatlan SSD-használat miatt rejtve maradhat, milyen hamar tönkretehet egy ilyen laptopot a rendszerterhelés. Mindez felveti a kérdést, hogy vajon mennyire korrekten tájékoztatja az Apple a vásárlókat a gép várható élettartamáról.
