A Smithsonian Nemzeti Lég- és Űrmúzeum Udvar-Hazy Központjának restaurációs hangárjában egy történelmi repülőgép, a Lincoln Standard felújítási folyamatát követhetjük nyomon. Az 1910-es években főként civil felhasználású gépként szolgált repülési oktatásra és „barnstormingra”, ami azt jelentette, hogy vidéken fizető utasokat repítettek, sokszor minimalizált költségvetéssel és kreatív javítási módszerekkel.
Felmerül a kérdés, mennyire voltak fejlettek már akkor a repülőmérnöki megoldások. A gép szerkezetének mélyreható bemutatása során szó esik a különböző faanyagok kiválasztásáról, a javítási és cseredarabok megkülönböztetéséről, az archív rajzok alapos tanulmányozásáról és arról, hogy az anyagkiválasztás hogyan jelentett komoly mérnöki kihívást egy szűkös erőforrású háborús időszakban.
Az anyagrestauráció egy réteges, aprólékos folyamat; a felhasznált szövetek, varrási technikák, ragasztások és lakkozások mind megfelelnek a korabeli előírásoknak, miközben figyelmet fordítanak arra is, hogy a kortárs restaurátor munkája a jövő számára is egyértelműen elkülöníthető legyen a száz évvel ezelőttitől. Megtudhatjuk, hogy a restauráció nem csupán technikai feladat, hanem egyfajta „párbeszéd” múltbéli szakemberekkel, sőt, jövőbeli kutatókkal is.
Érdekes kérdéseket vet fel, hogyan lehet egy kevesek által ismert repülési korszak tárgyi emlékeit nemcsak megőrizni, hanem hitelesen bemutatni a nagyközönség számára; és hogyan lehetséges egy látszólag törékeny, fából és textilből készült repülőgépszárnyban felismerni a mérnöki innovációt vagy azokat az aprólékos praktikumokat, amelyek lehetővé tették egy egész légiflotta eredményes működtetését a 20. század legelején.
