A Közel-Kelet térségében zajló konfliktusok hátterében az egyik legnagyobb stratégiai kérdés az, hogy a Perzsa-öböl államai képesek-e fenntartani légi védelmi rendszereik hatékonyságát. Ezzel kapcsolatban Izrael kiemelkedő felkészültsége mellett érdemes megvizsgálni a GCC tagországok – például Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek vagy Omán – védelmi kapacitásainak alakulását is.
A térség országai jelentős számú amerikai légvédelmi fegyvert, mint például Patriot és THAAD rakéta-elhárítókat alkalmaznak, ám a készletek nem kimeríthetetlenek. Az iráni rakétatámadások intenzitása óriási nyomást helyez ezekre a készletekre, ezért a kérdés, mennyi idő alatt merülnének ki – különösen, ha a támadások üteme magas maradna.
A rakéta-elfogók gyártási üteme jelenleg elmarad attól, amennyit a térség néhány napos harci tevékenység során elhasznál. Ennek következtében néhány hét vagy akár már néhány nap alatt is komoly hiány alakulhat ki, ami elkerülhetetlenül rákényszeríti az országokat, hogy szelektíven védjék csak a legfontosabb célpontjaikat.
Nemcsak ballisztikus rakéták, hanem drónok – például Shahed 136 – is támadják az államokat, ami tovább terheli a védelmet. Az is felmerül, hogy a készlethiány milyen hatással lehet a régió stabilitására és politikai-gazdasági modelljére, illetve milyen következményekkel járhat a jelenlegi konfliktus globális fegyverkészletek szempontjából. Az európai és csendes-óceáni országok számára is tanulság lehet az ellátottság problémája, különös tekintettel az ukrajnai helyzetre vagy esetleges jövőbeli válságokra.
