Hogyan viszonyul egymáshoz a tudományos igazság keresése és a filozófiai megközelítés, különösen a kvantumfizika területén? Az adásban végigkövethetjük, hogy a fizika és a filozófia korábban szorosan összetartozó tudományterületek voltak, majd az idők során szakterületekre szakadtak, és egyre nehezebbé vált az átjárás közöttük.
A beszélgetés során olyan ismert történelmi példák merülnek fel, mint Newton, Descartes vagy éppen Einstein dilemmái a tér, az idő és az objektív valóság meghatározásakor. Érdekes kérdések kerülnek elő arról, hogy a tudományos módszer mennyire függetleníthető az emberi gondolkodásmódtól, és hogy a szépség, egyszerűség vagy más esztétikai elvek indokolhatják-e a tudományos elméletek előnyben részesítését.
A kvantummechanika alapvető sajátosságai – mint például az összefonódás (entanglement) és a nonlokalitás – alapvetően kérdőjelezik meg az objektivitás klasszikus fogalmát. Felmerül, hogy van-e „nagybetűs igazság” a tudományban, illetve hogyan lehet különválasztani a megfigyelőt és a megfigyelt rendszert, amikor azok már elválaszthatatlanul összefonódnak. Megvitatásra kerül az is, mennyiben segítheti a filozófiai szemlélet a fizikai problémák megközelítését, vagy éppen a fizikus, ha filozófiai alapokon gondolkodik.
A szóban forgó dilemmák ma is élő kérdésként jelennek meg mind gyakorló tudósok, mind filozófusok számára. Többek között az is vitatéma, hogy szükség van-e interdiszciplináris gondolkodásra, vagy elegendő, ha egy-egy tudományterület saját elméleti és módszertani keretrendszeréből indul ki. A felek közösen keresik, milyen tényezők motiválják a kutatást, miben lehet igazán gyümölcsöző az együttműködés és hol húzódnak a határok, amelyeken át kell lépni a további előrelépés érdekében.
