Ebben az elemzésben a szerző visszatekint az elmúlt év videojátékaira, különösen a Death Stranding és a Death Stranding 2 közötti játékmenetbeli különbségekre. A főszereplő egy különleges futár, aki egy posztapokaliptikus világban szállít csomagokat, miközben a kapcsolatok, együttműködés és a játékosok közötti rejtett összefonódások új műfajt teremtenek.
A játékosok által épített eszközök és infrastruktúra segíthetik egymást – egy-egy kötél, létra vagy töltőállomás mások számára is megjelenik a virtuális világban. Ez a közösségi együttműködés egyedi élményt nyújt, de a folytatásban, vagyis a második részben a kényelem és a lehetőségek száma megnőtt, ami miatt egyesek úgy érzik, hogy elveszett a korábbi egyensúly és kihívás.
A fejlesztők új rendszereket vezettek be, például segélykérések és infrastruktúra-építési küldetések formájában. Ezek nagyobb együttműködést, stratégiai döntéshozatalt és felelősséget igényelnek a játékosoktól, ugyanakkor felvetik a kérdést: mennyire segítenek előrejutni az új fejlesztések, és mennyire vesznek el a játékosok az egyéni megpróbáltatások során?
A játék témája mélyebb társadalmi párhuzamokat is rejt, rámutatva arra, hogyan válhat a közösségi összefogás a túlélés kulcsává egy ellenséges világban.
