Az egyik legegyszerűbbnek tűnő ruhadarab, a kötött holmi, valójában izgalmas, évszázadokra visszanyúló történet részese. Még mielőtt a divatvilág főszereplőjévé vált volna, életmentő eszközként használták tengerészek és halászok, akik a természetes gyapjú olajának víztaszító képességében bíztak, hogy elkerüljék az átfagyást a zord tengereken.
A kötöttáruk jelentősége a háborúk idején is megmutatkozott, amikor önkéntesek milliói állítottak elő ilyen ruhaneműket a fronton harcoló katonáknak, segítve őket túlélni az extrém hidegben. Különféle országok, régiók alakították ki saját mintáikat, amelyek gyakran közösségi identitást is hordoztak.
A kötés eredetét többféle helyhez kötik – vannak, akik az ókori Egyiptomba, mások a Közel-Keletre teszik az 1000 évvel ezelőtti kezdeteit. A technika aztán fokozatosan elterjedt Európában is, ahol a vallási festményeken például Szűz Máriát is kötés közben ábrázolták. Az ipari forradalom és a gépesítés jelentősen átalakította a kézi kötés szerepét és megélhetést biztosító jelentőségét.
A 20. századra a kötött holmik új identitást nyertek: a divatban, az önkifejezés eszközeként és szinte státuszszimbólumként is megjelentek. Az ikonikus Chanel-kosztümöktől a sztárok kedvelt pulóvereiig évszázadokon át változott a jelentése, de a komfort és az egyediség iránti igény mindvégig megmaradt.
Felmerül a kérdés, hogyan változott meg a kötött ruhák társadalmi és technológiai szerepe, és miképp talált vissza napjainkban az eredeti kézművességhez, minőséghez és időtállósághoz?
