Egy koreai utazás emlékeit idézi fel a szerző, amikor egy buddhista templomban szerzetesek által készített, rendkívül egyszerű, de ízekben gazdag ebédet kapott. Az egyik fogás egy tradicionális uborkás köret volt, amely azonnal megragadta a figyelmét egyszerűségével és letisztult ízvilágával.
Az elkészítés során a friss, mag nélküli uborkát vékonyra szeleteli, sózza, és alaposan kinyomkodja, hogy a felesleges víz távozhasson belőle. A zöldségeket röviden pirítja szezámolajon, majd bőségesen megszórja pirított szezámmaggal, ügyelve arra, hogy az ízharmónia megmaradjon, és semmilyen karakteres fűszer ne fedje el az uborka természetes aromáját.
Az autentikus fogás megőriz néhány meghatározó szabályt: például sem fokhagymát, sem újhagymát nem adnak hozzá, ezzel teret hagyva az alapanyagok tiszta ízének. A beszámoló érinti azt a filozófiát is, amely szerint a szerzetesek különösen fontosnak tartják a természetes, kevéssé feldolgozott alapanyagokat és a harmóniát az étel készítésekor.
