Egy férfi egyedül vág bele egy télálló kőkunyhó építésébe az erdő mélyén, teljes mértékben kézi szerszámokkal, elektromos gépek nélkül. Az ideális hely kiválasztása során figyelembe veszi az olvadó hó okozta vízmozgást, így egy lejtős domboldalt választ, hogy megelőzze a későbbi beázásokat. Az építkezés alapozásához több száz követ kell összegyűjtenie, majd egy saját készítésű daruval oldja meg a súlyos kövek mozgatását, miközben minden egyes részletet tradicionális technikákkal, ősi mérnöki megoldásokkal valósít meg.
Az építmény központi része egy hagyományos szláv fűtőrendszer, amely lassan adja át a meleget a masszív kőfalaknak. Ahogy halad előre, Bogdan egyre újabb problémákkal találja szemben magát, például a lakótér természetes világításának vagy a szellőztetésének biztosításával, mindezt az erdőben található anyagokra támaszkodva. Megjelenik a váltás a kő és a fa között: mindkét anyagnak megvannak az előnyei és hátrányai, legyen szó szigetelésről, tűzállóságról vagy tartósságról.
Az otthon alakítása során nemcsak a lakótérre, hanem a közvetlen környezetre is figyelmet fordít: zöldségeskertet ültet, szabadtéri tűzhelyet alakít ki, és növényzettel fedett tetőrendszert valósít meg a természetesség és a szigetelés érdekében. Praktikus megoldásokat alkalmaz, például fatüzelésű rétegelt padlófűtést is készít, egyszerű, házi eszközökkel oldja meg az asztalok, ülőalkalmatosságok és kerítések elkészítését. A fejlesztések során folyamatosan egyensúlyban kell tartania a kényelmi igényeket és a fizikai munkateher korlátait.
A kunyhó csak akkor válik igazán otthonná, ha az aprólékosan megtervezett ablakok és ajtók is helyükre kerülnek, terasz és pad alakítja a teret pihentető térré. Miközben Bogdan a természet erőihez igazítja mindennapjait, a projekt végére a kunyhó és maga a készítő szinte eggyé válik a környező erdővel. A kézimunka, a természetközeli életforma és az ősi építési módszerek erős ellentétet képeznek a modern világ gyors tempójával szemben.
