Az anyag középpontjában a klímaváltozás és annak globális kezelésének égető kérdései állnak. Egy művészi analógián keresztül a narrátor rávilágít arra, hogy a tényleges problémák – a fosszilis energiahordozók folyamatos használata – mennyire háttérbe szorulnak a nemzetközi klímakonferenciák hivatalos retorikájában.
Részletesen bemutatásra kerül, hogy a világ vezetői, például a COP30 konferencia előkészítő leveleiben, szinte teljesen kerülik az olaj, a gáz és a szén, illetve a „fosszilis tüzelőanyag” fogalmak használatát. Mindeközben technológiai optimisták, mint Bill Gates, igyekeznek oldani a feszültséget azzal, hogy elismerik a klímaváltozás veszélyeit, de cáfolják a végzetes, apokaliptikus narratívákat.
Kiemelt elemzés kap helyet a klímaváltozással kapcsolatos előrejelzésekről, modellezésekről, illetve azok bizonytalanságairól és a jelenlegi politikai vállalások valószínű teljesüléséről. A különböző jelentésekből kiragadott adatok rávilágítanak a végletekig kiélezett helyzetre, amelyben a világ országai messze nem teljesítik a szükséges kibocsátás-csökkentési követelményeket.
A beszámolóban felvetődik a kérdés, hogy a döntéshozók vajon valóban a közös érdekeket tartják-e szem előtt, vagy inkább az ipari és pénzügyi lobbi érdekében halogatják az érdemi változtatásokat. Az anyag többek között rámutat arra, hogy az energiapolitika támogatásában milyen nagy szerepet játszanak a fosszilis energiaszektorhoz kötődő szubvenciók, illetve mekkora emberi áldozatokat követel az elszalasztott tisztaenergia-átállás.
Végül a riport együtt gondolkodásra hívja a nézőket: miközben nagy lendülettel zajlanak a fenntartható fejlődés körüli diskurzusok a világ színpadán, kérdés, hogy ténylegesen mennyire képesek a globális gazdasági és politikai struktúrák felülemelkedni a kölcsönös önérdeken és rövid távú profitokon.
