Az elmúlt évtizedekben Kína számítógépes hadviselése és kibervilágbeli szerepe hatalmas mértékben megváltozott. Miközben a világ más országai is fejlesztik saját kiberbiztonsági rendszereiket, Kína intenzív és kitartó lépéseket tett annak érdekében, hogy elérését és befolyását kiterjessze ebben a szektorban.
Az ország államilag támogatott kiberkutató és hackercsapatokat állított fel, amelyek infrastrukturális célpontokat, köztük amerikai villamosenergia-hálózatokat, víztisztító intézményeket és távközlési cégeket is célba vettek. Emellett több hírhedt nemzetközi kiberversenyen, mint például a Pwn2Own, korábban kiemelkedően szerepeltek kínai csapatok, de Kína az utóbbi években visszahívta szakembereit ezekről a nemzetközi színterekről, hogy saját országon belül, ellenőrzött körülmények között fejlesszék tudásukat és eredményeiket.
Az állami politika részeként Kína nemcsak a felsőoktatásban és kutatásban támogatja a kiberbiztonsági képzéseket, hanem kötelezővé tette, hogy az ország területén működő cégek az összes felfedezett sérülékenységet rekordgyorsasággal, akár 48 órán belül jelentsék be a kormánynak. Ez egyedülálló a világon, és lehetővé teszi, hogy az állam szinte azonnal hozzájusson az újonnan felfedezett sebezhetőségekhez.
A titkos adatszivárgások, mint az I-Soon kiberbiztonsági vállalattól kiszivárgott dokumentumok, betekintést adtak abba, hogyan szervezi Kína ezt a zárt ökoszisztémát, ahol a versenyeken szerzett tudás közvetlenül hasznosul a hírszerzésben. Az ilyen akciókban nem csupán híres cégek, hanem helyi rendőrségek is megbíznak külső hackereket adatgyűjtésre vagy kiberakciókra.
Napjainkban a kínai kibereszközök már túlmutatnak a klasszikus ipari kémkedésen: komplex, nehezen észlelhető támadásokkal, akár kritikus infrastruktúrákba is beépülnek, ahonnan hosszú ideig észrevétlenül képesek adatokat gyűjteni vagy rendszereket manipulálni. Ezek az események egyre intenzívebb nemzetközi feszültségeket keltenek, miközben új kérdéseket vetnek fel arról, hogyan szabályozható felelősségteljesen a kibervilág.