Ritka, 1933-as felvételeken ismerhetjük meg az éppen kihalófélben lévő erszényes farkast, más néven a tasmaniai tigrist, amely 1936-ban halt ki, és hivatalosan kihaltnak nyilvánították. Most viszont tudósok azon dolgoznak, hogy visszahozzák ezt és más eltűnt fajokat, például a gyapjas mamutot vagy a dodót – felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg képesek vagyunk erre?
Felvetődik, hogy valójában nem az állatok visszahozása a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy mit jelent ez a jelenleg is élő fajok számára. Többféle módszert mutat be a tartalom, például a visszatenyésztést, a klónozást és a génszerkesztést; mindhárom izgalmas tudományos és etikai dilemmákat vet fel. Az is szóba kerül, milyen nehézségekbe ütközik a klónozás, például a szükséges élő sejt hiánya vagy a régen kihalt fajok szétesett genetikai anyaga miatt.
Kiemelt téma a jelenleg alkalmazható génszerkesztési technológia, amellyel nemcsak kipusztult fajokat próbálnak visszahozni, hanem veszélyeztetett állatok genetikai diverzitását is növelhetik. Különböző példákon keresztül vizsgálja meg a szerző, hogyan használható ugyanaz a technológia a genetikai megmentés során, például az amerikai fekete lábú menyétnél vagy egy ausztrál ragadozónál, amely genetikai módosítással ellenállóvá válhat a mérgező invazív fajjal szemben.
A videó etikai és gyakorlati dilemmákat is felvet: vajon helyes-e visszaadni egy csúcsragadozót egy olyan ökoszisztémának, amely évtizedek óta nélkülözi, és ki vállalja ennek az esetleges következményeit? A szerző tartózkodik a végső válaszadástól, kérdéseket hagyva maga után, hogy a de-extinkció valójában a múlt helyreállítása-e, vagy inkább a jövő élővilágának megóvását szolgálja?
