Az utóbbi években jelentősen megnőtt a munkahelyi megbeszélések száma, és az AI-alapú jegyzetelő alkalmazások sem hoztak valódi megoldást a túlzott meetingproblémára. A csapatlétszámok érzékelhetően nagyobbra nőttek, és minden egyes új taggal csak tovább nő a koordinációs terhek mértéke.
Egyre több kutatás – többek között katonai, pszichológiai és szoftvermérnöki tapasztalatok – azt mutatja, hogy az ötfős csapatméret tekinthető ideálisnak, hiszen itt lehet a leghatékonyabban együttműködni anélkül, hogy a kommunikációs utak túlságosan bonyolulttá válnának. Az AI nem csökkentette ennek jelentőségét, viszont növelte az egy főre jutó hatékonyságot, így a rosszul megválasztott létszámú csapatok esetében a koordinációs költségek aránytalanul magasak lettek.
Miközben a szoftveres vagy innovációs feladatokat végző csapatokban a volumennel már nem szűk keresztmetszet – hiszen az AI segítségével robbanásszerűen nő az output –, a valódi kihívás a helyesség, a minőség és a stratégiai koherencia garantálása. Érdekes kérdés, hogyan érdemes a munkát újraszervezni: vajon a cégeknek tényleg kevesebb emberrel kellene dolgozniuk, vagy inkább új, ambiciózus célokat kellene kitűzniük, és a nagyobb produktivitást kihasználva több kisebb, jól strukturált csapatot indítaniuk?
Felmerül az is, hogy milyen adottságokkal kell rendelkeznie annak, aki képes AI-eszközökkel maximálisan produktívnak lenni: vajon a koordinációra specializálódott vagy inkább az önálló, kreatív problémamegoldó kollégák lesznek kulcsfontosságúak? Hogyan lehet az egész szervezetet úgy átalakítani, hogy minél több ambiciózus csapat jöhessen létre, és a lehető legkevesebb idő menjen el szükségtelen egyeztetésekre?
