Az interjú középpontjában Kelsey Grammer áll, aki ötven évvel húga, Karen tragikus meggyilkolása után beszél arról, hogyan próbálta visszaszerezni a testvéréhez fűződő emlékeit. A beszélgetés során feltárul, miként hatott Grammer életére a sorozatos családi veszteség: számos családtagját, köztük édesapját és féltestvéreit is korán elveszítette.
A műsorban a gyász feldolgozásának különböző aspektusai kerülnek előtérbe, mint például a bűntudat, az önvád, valamint a veszteség és öröm egymás mellett létezése. Kiemelt szerepet kap az emlékek megőrzése, a családi múlt generációkon átívelő hatása, valamint az, hogy miként segíthetik a különböző rituálék, például a meditációk, vagy akár a médiumokkal való kapcsolat a trauma feldolgozását.
A történetben feltűnnek mások személyes visszaemlékezései is erőszakos halállal elhunyt szeretteikről, amelyeken keresztül szélesebb társadalmi dimenziók is megjelennek: a gyermekkori veszteségek feldolgozásának nehézségei, az elengedésre való képtelenség, illetve az, miként formálhatja a gyászolót az elvesztett hozzátartozóval való kapcsolat.
A beszélgetés során szóba kerül az is, hogy az áldozat utolsó pillanatai hogyan hatnak a túlélőre, továbbá hogy mennyire nehéz szembenézni a trauma részleteivel, például a rendőrségi jelentések olvasása során. A műsor érzékenyen vet fel olyan kérdéseket, mint a bűntudat elengedése, az emlékekkel való békekötés, valamint az öröm és veszteség párhuzamos jelenléte az életben.
