Katherine Johnson története a matematikai zsenialitás erejéről, a kitartásról és a társadalmi akadályok leküzdéséről szól. Egy kíváncsi, rendkívüli tehetségű lányból nővé vált, aki számolási képességeivel alapjaiban változtatta meg az amerikai űrkutatást. Már gyerekként megszállottan számolt; különleges matematikai és logikai gondolkodását pedig családja is támogatta, annak ellenére, hogy a déli államokban a faji szegregáció jelentős hátrányokat jelentett számára.
Az 1930-as években, amikor a legtöbb fekete nő előtt zárva voltak a tudományos pályák, Katherine mindössze tizennyolc évesen két egyetemi diplomát szerzett. Tanárai, köztük Dr. William Claytor, inspirálták, és külön kurzusokat is alakítottak számára. Bár a kutatói karrier lehetősége kezdetben álomnak tűnt, Johnson sosem adta fel, hanem tanárként dolgozott, míg új esély nem adódott.
Egy családi javaslatnak köszönhetően jelentkezett a NACA-hoz (a NASA elődje), ahol „számítógépként” kezdett dolgozni. Ebben az időben a nők főként a háttérben tevékenykedtek, gyakran faji alapú szegregációban és kevesebb elismeréssel, mégis nélkülözhetetlen matematikai munkát végeztek a repülés és az űrkutatás fejlődéséhez. Johnson gyorsan kitűnt kíváncsiságával, alaposságával, és elérte, hogy részt vegyen a mérnökök döntéshozó megbeszélésein is.
Az űrverseny hevében, amikor az Egyesült Államok igyekezett utolérni a Szovjetuniót, Johnson kiemelkedő számításai segítették az első amerikai űrhajósok útját. Kulcsszerepet játszott Alan Shepard és John Glenn történelmi repüléseiben, amikor is minden mozdulathoz, visszatéréshez vagy mentési folyamathoz bonyolult, precíz matematikai számításokra volt szükség. Mennyire lehet megbízni a gépekben az 1960-as évek hajnalán, ha közben az emberi tudás is vitálisan fontos marad?
Katherine naprakész szakmai tudása, a különböző geometriai rendszerek átlátása, valamint a rendezvous és pályaelhagyási modellek kidolgozásában szerzett tapasztalata létfontosságúvá vált az Apollo-program számára is. Az űrbéli navigáció, az űrhajók pályájának pontos kiszámítása, különösen vészhelyzetekben – mint az Apollo–13 esetében –, Johnson tudásán múlt. Mindez rámutat arra, hogy milyen összetett háttérmunkára, kritikus gondolkodásra és elszántságra volt szükség a Holdra szállás sikeréhez – és milyen kevesen ismerik el az ilyen áttörések mögött dolgozó valós hősöket.
