Iain McGilchrist személyes élményeiből indul ki, amikor arról mesél, miként fedezte fel, hogy a gondolkodás nem pusztán elvont tevékenység, hanem szenvedélyes, élő tapasztalat is lehet. Felvázolja, milyen utat járt be az iskolai évektől kezdve Oxfordon át a könyveinek megírásáig, és miként alakultak nézetei a világ egységességéről és a kapcsolatok elsődlegességéről.
A beszélgetés során előtérbe kerül, milyen veszteséget jelent, ha az egészeket csupán részeikre bontva próbáljuk megérteni. McGilchrist hangsúlyozza, hogy a kapcsolatok nem másodlagosak, hanem elsődlegesek a világ szerkezetében. Fontos témaként jelenik meg a különböző gondolkodásmódok – elsősorban az agyféltekékhez kötött bal- és jobboldali szemlélet – eltérése: míg a bal félteke inkább a bizonyosságot, az egyértelműséget keresi, addig a jobb félteke nyitottabb a lehetőségekre és az összefüggésekre.
Feszegetik, hogy mi a különbség az egység, az összekapcsolódás és a különbözőség között. A beszélgetés olyan kérdéseket vet fel, mint hogy mennyire értjük félre a keleti filozófiákban központi helyet kapó egység fogalmát nyugati gondolkodással, és vajon tényleg a holisztikus, vagy inkább az absztraháló megközelítést alkalmazva közelítjük meg ezt a kérdést.
Gondolatébresztő vita alakul ki arról is, hogy lehet-e bizonyosságot szerezni transzcendens tapasztalatokról, miközben a beszélgető felek arra ösztönöznek, hogy szerényebben és nyitottabban közelítsünk ezekhez a fogalmakhoz. Az egész beszélgetést átszövi a keresés a világ valódi szerkezete, az egyediség, az implicit tudás, valamint a megértés és kreativitás természete iránt.
