Japánban a 7-Eleven lánc híres a minőségi és megfizethető ételeiről, például bento dobozokról és friss szendvicsekről, amelyek már-már gurmé szintet képviselnek a hétköznapi boltok világában. Ezzel szemben az amerikai üzletek kínálata inkább hagyományos, gyorsételes jellegű: hamburgerek, hot dogok, és sok feldolgozott élelmiszer.
Az eltérő üzleti modellek és kínálatok mögött komoly logisztikai és ellátási stratégiák húzódnak meg. Japánban a Tanpin Kanri rendszer gondoskodik a frissességről és a megfelelő ellátottságról. A lánc saját gyárai naponta szállítanak friss termékeket a boltokba, amit a Harvard is tanulmányozott.
Amerikában azonban nehezebb volt lemásolni ezt a sikeres mintát: a földrajzi távolságok, a boltok eloszlása, valamint a helyi gazdasági kihívások miatt a fogyasztók inkább diszkontüzletekben vásárolnak. Mindez komoly kihívások elé állította a céget, amelynek profitjának felét Észak-Amerika adja.
Ebben a helyzetben jelent meg a kanadai Circle K-t is működtető Couche-Tard, amely meglepetésszerűen ajánlatot tett a 7-Eleven anyavállalatára, a japán Seven & i-re. Ez nemcsak üzleti, hanem kulturális szempontból is érzékeny folyamat, hiszen a 7-Eleven a japán mindennapok, sőt identitás része lett. A felvásárlás tétje így jóval túlmutat egy egyszerű vállalati tranzakción, hiszen egy globális kiskereskedelmi birodalom kialakítása forog kockán.
A történet során felmerülnek olyan kérdések, hogy vajon lehetséges-e egységesíteni a 7-Eleven élményt világszerte, hogyan hathat egy külföldi felvásárlás a japán vállalatkultúrára, és milyen innovációkat hozhat a jövőben ez a küzdelem a kényelemért.
