Egy elhagyatott helyiségen átviharozva páros játékosként küzdünk az életben maradásért, miközben nyugtalanító, üres, sikamlós lények üldöznek. A feszültség szinte tapintható, hiszen a játék atmoszférája tele van veszéllyel, mégis valahogy nosztalgikus, ismerős érzést kelt bennünk. Az ismeretlen világ minden zugában gyűjthető titkos tárgyak és bonyolult átjárók várnak felfedezésre, a felfedezés öröme szinte ellenállhatatlan.
Az elbeszélés két árva testvér megpróbáltatásait követi, akik eltűnt barátaik után kutatnak egy baljós szigetvilágon keresztül. A háttérben visszatérő, elhallgatott eredettörténetek és érzékeny, többrétegű jelentéstartalmak bujkálnak, amelyek minden játékost más-más teóriákhoz vezetnek.
További feszültséget önt a játékra az, hogy minden pillanatban úgy érezzük, valami figyel minket, akár egy sötét csatornában lopakodunk, akár egy elhagyatott mezőn kúszunk át. A világkép zordságát fokozza a rideg, szürke színvilág és a ritkán felvillanó, figyelmeztető vörös árnyalatok használata.
Az élmény különlegességét az is növeli, hogy a történet lélektani mélységekbe vezeti a játékosokat – a gyermekkori traumák felidézését, valamint a közös megküzdés erejét tematizálja. A játékmenet a csapatmunkára és a testvéri kötelékre helyezi a hangsúlyt, miközben a fegyverek (például kés és feszítővas) megjelenése új lehetőségeket és fokozott kontrollt ad a játékosoknak.
Bár a játékmenet rövidebb, a változatos helyszínek, rafinált rejtvények és rejtett titkok miatt egyetlen ültő helyünkben végigjátszanánk. Mindeközben a kérdés végig ott lüktet – vajon sikerül-e a testvéreknek kijutni ebből a lidércnyomásszerű világból, és mit is rejtenek a fel nem fedett múltbeli események?
