Az utóbbi időben óriási vitát váltott ki, hogy a Sony bejelentette: 2028-tól megszűnik a fizikai játékhordozók gyártása, és valamennyi játékuk kizárólag digitális formátumban lesz elérhető. Ez nem csupán a Sonyról szól – a Nintendo és az Xbox is csendben ugyanezen irányba mozdul, láthatóan egy egész iparági tendenciáról van szó. Felmerül a kérdés: miként jutottunk el idáig, és miért tartják jogosnak ezt a döntést a nagyvállalatok?
Érdemes visszatekinteni arra, hogyan történt a váltás a fizikai tulajdonlásról a digitális licencre, illetve milyen érdekek húzódnak meg a kiszorított fizikai eladások mögött. A videó feltérképezi, miként változtak a konzolok és játékkínálatok az elmúlt évtizedekben, különösen azt figyelembe véve, hogy a fizikai lemezekhez fűződő tulajdonjog valójában csupán egy használati engedély, nem pedig valódi birtoklás.
A szerző több érdekes példát hoz: platformokról kihúzott, többé el nem érhető játékok – például a legendássá vált PT vagy Tron Evolution –, illetve játékok, amelyek csak internetes ellenőrzéssel működőképesek. Ezek rávilágítanak arra a félelemre, hogy a teljesen digitális világban mennyire sérülékennyé válik a felhasználói jog. Vizsgálja azt is, hogy pénzügyi oldalról hogyan lehet előnyös a cégeknek az átállás: megszűnik a fizikai gyártás, logisztika és a kiskereskedők jutaléka, miközben a digitális előfizetésekkel és mikrotranzakciókkal jóval biztosabb, kiszámíthatóbb bevételt tudnak realizálni.
Felmerül továbbá a kérdés: mindez a fogyasztói szokásokat és jogokat vajon hogyan alakítja át hosszú távon? Van-e még lehetőség fellépni a folyamat ellen, léteznek-e civil kezdeményezések, amelyek megőriznék a játékokhoz fűződő tényleges tulajdonjogot, vagy legalábbis védenék az archívumokat a digitális felejtés ellen?
