Japán gazdasági helyzete drámai változásokon megy keresztül, amelyek nemcsak a szigetországot, hanem a globális pénzügyi rendszert is érintik. Hosszú időn keresztül Japánban a pénz szinte ingyen volt, ami egyedi „yen carry trade” rendszert hozott létre: olcsó japán hiteleket vettek fel világszerte, és a tőkét magasabb hozamot ígérő külföldi befektetésekbe irányították. Ez az olcsó japán pénz jelentős része a világpiacokat és a nyugati nyugdíjalapokat is finanszírozta.
Az elmúlt évtizedek során Japán sikertelenül próbált inflációt gerjeszteni, miközben óriási mennyiségű államadósságot halmozott fel, mégis gazdasági összeomlás nélkül. Ennek egyik magyarázata az, hogy Japán adósságának döntő többségét belső szereplők tartják, a pénz pedig nem helyben forgott, hanem külföldön, így nem okozott inflációt. Azonban a COVID-világjárvány és az abból fakadó globális pénzügyi sokkok elkezdték megtörni ezt a modellt: a jelenlegi infláció, megnövekedett energiaárak és belföldi bérnyomás miatt már Japánban is megjelentek a törésvonalak.
A jegybanki kamatemelések válságos helyzetet teremtenek: vagy megvédik a jen értékét magasabb kamatokkal, de ezzel veszélyeztetik az államadósság fenntarthatóságát és a nyugdíjrendszert, vagy elengedik a deviza értékét, ami tovább szegényíti az országot. Izgalmas kérdés, hogy a japán állam mennyire lesz hajlandó kényszerintézkedésekkel (akár jogszabályokkal, pl. az interneten felkapott 589-es cikkely) vagy inkább ösztönzőkkel (pl. kriptovalutákhoz kötött kedvező adózás, stabilcoinok bevezetése) hazacsábítani a külföldön tartott japán tőkét.
A folyamatnak komoly amerikai és globális jelentősége van: az USA államadósságának jelentős részét japán tőke tartotta fenn, most azonban ezeket a pénzeket részben hazahívják. A jelek alapján az egész világ tőkepiaca és a kötvényhozamok alakulása is összefügg Japán döntéseivel, így minden lelkes befektetőnek érdemes figyelemmel kísérni a fejleményeket.
