Jafar Panahi rendező életének és munkájának rendkívüli kihívásait, valamint az iráni filmművészet politikai környezetét jól tükrözi ez a beszélgetés. A filmkészítéshez kötődő tilalmak és az ezek ellenére véghezvitt kreatív munka kerül előtérbe, miközben Panahi arról mesél, hogyan kényszerült titokban dolgozni, folyamatosan új megoldásokat keresve.
Az irányított szabályozások és cenzúra nemcsak a filmkészítők, hanem az egész stáb munkáját meghatározzák: miközben történeteket próbálnak életre kelteni, az engedélyek hiányával, hatósági ellenőrzésekkel és titkosítási kényszerrel is szembe kell nézniük. A személyes szabadságvágy és a kreatív szabadság közötti egyensúlyt kereső rendező konkrét példákat sorol fel súlyos döntéseiről és leleményes módszereiről, hogyan forgatott „láthatatlanul”.
Ösztönzően hat az a gondolat, hogy a nehézségek ellenére a filmkészítés iránti szenvedély és kitartás újabb és újabb kreatív kitörési pontokat szülhet. A történet az iráni kultúrpolitikai környezet szigorúságát és az alkotói útkeresést helyezi fókuszba, izgalmas kérdésekkel: hogyan lehet egy elnyomó rendszerben méltósággal és eredetiséggel alkotni? Miként változtatja meg egy művész hozzáállását a folyamatos üldöztetés és magánéletének veszélyeztetése?
