Az ötödik Jackass film, a Best and Last, egyfajta összegzése az elmúlt huszonöt évnek: egy utolsó nagy őrület Johnny Knoxville-lel és a megszokott csapattal. A film nem csupán új, őrült kaszkadőrmutatványokat mutat be, hanem gyakran visszatér a korábbi részek legendás jeleneteihez, mintegy ‘best of’ jelleggel építve fel ezt a búcsúprodukciót. Emellett betekintést enged abba is, hogy miként váltak a Jackass szereplői generációk kedvenceivé – és hogy mi teszi ezt a társaságot sokak számára szerethetővé.
Felmerül a kérdés, miféle varázslat köti össze a bolondos mutatványokat és a mély barátságokat: hogyan tudtak ilyen őszinte kapcsolatot és összetartást kialakítani a legnagyobb abszurditások közepette is? Ezenfelül a film még soha nem látott, túl veszélyesnek ítélt jeleneteket is bemutat, sőt, néhányat a tévéadásokból is kihagytak korábban, hogy ne legyenek könnyen utánozhatóak.
Az alkotás kitűnően vegyíti a nosztalgia és az újdonság érzetét, miközben humorában és megható pillanataiban is megmarad Jackassnek. Ugyanakkor előhozza azt is, milyen érzés szembesülni azzal, hogy egy korszak valóban véget ér; amikor felcsendül a búcsú hangulata, még a legkeményebb poénok is kapnak egy új, sokkal emberibb árnyalatot. Érdekes dilemma, hogy vajon lehet-e egy ilyen közösség dinamikája örök, és hogy az őszinte önfeledtség átvihető-e újabb generációkra is?
