Az összesen négyezer mérföldet átívelő utazás során a készítők egy rendkívüli, teljes egészében fűből font hidat keresnek fel, amely a világ utolsó inka fűhídja. Ez a híd egy mély szurdok felett feszül, több mint 15 méter magasan, és minden részét hagyományos kézi technikával készítik el, évszázadokon átörökített tudás alapján.
A kis perui közösség évről évre, a Keswacaka nevű szent fesztiválon teljesen lebontja, majd néhány nap alatt újjáépíti ezt az építményt. Az alkotók bekapcsolódnak a helyiek életébe: részt vesznek a különleges szertartásokban, közös főzésben, burgonyaszüretben, sőt még a tánccsoportba is meghívást kapnak. A családi vendéglátás során beleshetnek egy andoki falu mindennapjaiba, ahol a közösség összefogása nélkül lehetetlen lenne elkészíteni a hidat.
Az építés kihívásait most különösen bonyolítja, hogy valaki megrongálta a régi hidat, így a szokásos építési technikát is újra kell gondolni. Közben közelebb kerülhetünk a perui hagyományos ételekhez, például a kilenc éves burgonyából készült leveshez, vagy a helyi különlegességként felszolgált tengerimalachoz, és megismerhetjük, milyen szerepe van a természethez fűződő rítusoknak, mint a Pachamama tiszteletének.
A felvetődő kérdések közé tartozik, hogyan tud ilyen közösen működni egy kis falu, milyen munkamegosztást követel a hídépítés, és hogyan tarthatók fenn a sziklaszilárd hagyományok a turisták és a modern világ hatásai mellett. Vajon sikerül-e újjáépíteni a hidat, és átélhetik-e a vendégek az átkelés felejthetetlen élményét?
