A technológiai szektor globális munkavállalói előtt új kihívások jelentek meg, miután az Egyesült Államok egy 100 000 dolláros egyszeri díjat vezetett be az új H1B vízumigénylők számára. Ez a változtatás alapjaiban meghatározhatja, hogy milyen irányba áramlik a magasan képzett tehetség. Kiemelkedő vezetők, akik korábban maguk is H1B vízummal kezdték, ma talán el sem tudnák érni amerikai sikereiket ilyen akadályok mellett.
India és Kína jelentik a legfőbb forrását az amerikai techipar munkaerejének, akik olyan cégekhez kerültek, mint a Google, az Amazon vagy a Microsoft. Az új szabályozással azonban felmerül a kérdés, vajon érdemes-e még ugyanúgy hajtani az „amerikai álmot”, vagy épp újra kell gondolni a karrierutat: maradjanak-e szülőhazájukban, vagy próbálkozzanak inkább Európában, Kanadában vagy akár Ausztráliában.
Az indiai technológiai és kutatói ökoszisztéma lassan erősödik, különösen a globális szolgáltató központokra (GCC) támaszkodva, miközben Kína már egy fejlettebb saját techvilágot hozott létre és új vízumokat (mint a K vízum) vezet be a tudományos és mérnöki tehetségek célzott vonzására. Emiatt élénkül a verseny a globális innovációs vezető szerepért.
Sok szakember dilemmája, hogy visszatérjen-e hazájába, ahol otthoni lehetőségekkel és sajátos munka- és életkultúrával találkoznak, például a Kínára jellemző ‘996’ munkarenddel vagy az életkor miatti kihívásokkal. Ezzel párhuzamosan a hibrid és távmunka modellek újfajta, határokon átívelő lehetőségeket teremtenek, így a nemzetközi tehetségek már nem csak migráció útján kereshetik a kiteljesedést.
Ez a dinamika nem csupán az egyének életét érinti, hanem átalakíthatja az egész globális innovációs térképet is, új lendületet adva a vitának: vajon hol jön létre a jövő technológiai áttörése, és hogyan alkalmazkodnak országok és vállalatok ehhez a gyorsan változó valósághoz?
