A fizikai filmelőhívás folyamata részletesen tárul fel az IMAX 70 mm-es film esetén, ahol minden lépés kritikus precizitást és szakértelmet kíván. Az érzékeny filmtekercset előbb gondosan szállítják és védik a fénytől, mielőtt belépne a labor sötétjébe, ahol minden egyes tekercset alaposan megvizsgálnak az esetleges sérülések és hibás perforációk miatt.
A fejlesztési folyamat során a film több eltérő kémiai fürdőn megy keresztül, amelyeket gondos öblítések választanak el egymástól, hogy bármilyen maradék vegyszer eltávolítható legyen. A fürdők között a film működését és minőségét folyamatosan ellenőrzik, hiszen egyetlen elakadt görgő vagy sérülés akár teljes tekercseket tönkretehet.
Külön figyelmet kap a szárítási szakasz, ahol a nedves filmmel szemben pontos hőmérsékleti és sebességbeli elvárásokat támasztanak – a kilépő film már kész további feldolgozásra vagy digitalizálásra, ám senki sem tudja pontosan, milyen eredmény kerül elő egészen a folyamat lezárultáig.
Az óriási fejlesztőtartályok és gépsorok utolsó nagy laborok egyikeként ma is lehetővé teszik a film alapú képrögzítés tömeges, ipari feldolgozását, támogatva világhírű rendezőket és nagyszabású produkciókat. A háttérben húzódó kérdések között szerepel: milyen összetett műveletek és emberi szaktudás révén lesz a pár perces nyers filmanyagból látványos mozgókép, amely végül óriásvásznon látható?
